A Széll Kálmán tér emblematikus épületei - a Postapalota

2015. július 23. 15:43 - Széllkalef

A Széll Kálmán tér Krisztina körút felőli oldalán gyönyörű épület áll, amely hatalmas méretével, fehér és barna falaival tekintélyt parancsol. A jelenleg üresen álló Postapalota valaha a főváros legragyogóbb építményei közé tartozott.

postapalota_a_30-as_evekben_forras_postamuzeumhu_1.jpg

A Magyar Posta részéről az 1910-es években fogalmazódott meg az igény egy saját igazgatósági épületre. Hauszmann Alajos, a Postaházak Építési Bizottságának tagja nyilvános tervpályázatot javasolt. Elsősorban azért, hogy a nagy volumenű tervezési és építési munkával állást biztosítson több építésznek. A mintegy százéves épületet végül 1924-ben kezdték alapozni Sándy Gyula műegyetemi tanár tervei szerint, és 2008-ig volt a Magyar Posta székháza. Bár építészeti-művészeti szempontból sokan kritizálják, az biztos, hogy a kissé eklektikus Postapalota Buda egyik meghatározó épülete.

Az építkezés kulcsszava a takarékosság volt, hiszen külföldi kölcsönből kaptak rá hitelt. Minden felesleges pazarlást kerülni kellett. Ennek eredménye, hogy az épületet nem díszítették túl, és szinte alig jelentek meg rajta az akkor oly divatos nemzeti szimbólumok. Mindössze egy országcímert angyallal ábrázoló mozaik – melyet Nádler Róbert készített –, illetve a Várfok utcai épületsarokra Bory Jenő Földgömb című alkotása került. Ezek sajnos ma már nem láthatók, mert a II. világháborúban teljesen megsemmisültek. A Postapalota tér felőli „vártornya” még most is messziről látszik, ez ad helyet a felvonó gépházának.

postapalota_1953_fortepan_small.jpg

Az elkészült épületbe 1926-ban költözhetett a hivatal, márciusban tartották az első vezérigazgatósági ülést. A II. világháborúban azonban a távbeszélőközpont szinte teljesen megsemmisült, és a többi épületrész is használhatatlanná vált. A Postapalota hatalmas kárt szenvedett: összesen 400 fuvarnyi épülettörmelék gyűlt össze, melyet a Vérmező feltöltéséhez szállítottak el. Az épület helyreállítása sok időbe telt, és több szakaszban zajlott, de végül 1947-re ismét beköltözhettek a postai dolgozók.

A Postapalotát 2008-ban a Magyar Posta eladta. Az épületet megvásároló befektető az emeleten prémium kategóriájú irodák, a földszinten kereskedelmi egységek kialakítását tervezi.  Az ingatlanpiaci körülmények az elmúlt években nem tették lehetővé ennek megvalósítását. A  cég szakemberei jelenleg is dolgoznak a fejlesztés felgyorsításán annak érdekében, hogy ebben a csodálatos épületben mihamarabb méltó, új élet kezdődjön. A folyamatos állagmegóvás a beruházás megkezdéséig biztosított.  

latvanytervek_1.jpg

latvanytervek_2.jpg

Bízunk abban, hogy az épület hamarosan a szépségéhez méltó funkciót kap, és a következő generációk is gyönyörködhetnek majd benne.

Források:

http://egykor.hu/budapest-xii--kerulet/postapalota/118

http://budapestcity.org/03-muemlekek/12/Postapalota/index-hu.htm 

 

 

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kalef.blog.hu/api/trackback/id/tr747309278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Killary Fucking Clingon 2015.07.24. 14:16:40

Kérdezzétek meg Bajnai Gordont aki rátette néhány stómannal egyetemben a kezét..
Érdekes hogy a liberál bal sajtó miért nem foglalkozik ezzel az üggyel..

a klan 2015.07.24. 15:03:09

jo uzlet volt eladni

altimus 2015.07.24. 15:16:44

@Shabby Bear: ertelmezhetetlen amit irsz. az epulet a matav-e (DT) volt, ok adtak el kotve hiszem, hogy egy nemet ceg a piaci ar alatt barmit is eladna ami a tulajdona.

Tudományos libsizmus 2015.07.24. 15:23:39

1980 és 1985 között ebben az épületben dolgoztam, vagy inkább tettettem a munkavégzést . Kár, hogy liberális panamázók kezébe került.

altimus 2015.07.24. 15:32:07

@Tudományos libsizmus: nem hiszem, hogy akkora oriasi uzlet lenne ennek az epuletnek a tulajdonlasa. evek ota all uresen, az allagmegovas nem lehet olcso. modern irodahazkent kiadni nem lehet, milliardokert kellene ehhez korszerusiteni. alternativakent esetleg szalloda johetne szoba, de az meg nagyobb befektetest kivan, es a moszkva teren ki akar luxus szallodaban megszallni. szoval ez az uzlet inkabb bukas, mint egy siker story.

habar pl. az allam megvehetne, a szechenyi konyvtar egy reszet at lehetne ide helyezni. jo kozlekedes, csomopont ...

fénycsepp 2015.07.24. 15:51:58

@altimus: +1

még emlékszem, hogy az ott dolgozók mennyire panaszkodtak az épületre, tényleg nem irodának való. akkr inkább vmi kult. helyszín legyen.

telkoe 2015.07.24. 16:46:23

@altimus: Az epuletet a Magyar Posta (nem a DT) adta el 2008ban (amint a blog is irta) egy a Wallis (Bajnai) erdekkorbe tartozo cegnek.

altimus 2015.07.24. 16:49:23

@fénycsepp: gondolom nem veletlen, hogy a tcom megszabadult az egykori matav szekhaztol. el nem tudom kepzelni mire lehetne ezt az epuletet hasznalni. foleg ugy nem, hogy az nyereseges magantoken alapulo vallalkozas. az allam az mas teszta, talan ide lehetne valamit koltoztetni, de ugyebar ez nem allami tulajdon. nem is vedett epulet, ugyhogy talan egy modern irodahaz epulhetne a helyen. kozlekedesi szempontbol itt a metro, 4-6 ... nem rossz.

az megint mas kerdes, hogy ezt az epuletet hogy tarthatja barki szepnek, esztetikusnak, ertekesnek. szerintem bp egyik legrondabb epulete.

altimus 2015.07.24. 16:50:16

@telkoe: ugy legyen. a wallis nem kothetett ezzel olyan jo uzletet, amikor ez az epulet azota is uresen all.

A csapos közbeszól 2015.07.24. 16:55:51

@altimus:

Szerintem a Magyar Posta feldarabolása után ez az épület a megnyirbált, de megmaradó Magyar Posta Rt tulajdonában maradt és a frissen létrehozott Magyar Telekom Rt csak bérelte az általa használt elsősorban technikai helységeket amikből a technikai korszerűsítés első vagy második hulláma alatt/után kiköltöztettek mindent.

Aztán a Magyar Posta használta addig mígnem valami zseni kitalálta, hogy át-össze és újra szerveznek mindent , és többek között így került a Magyar Posta új székhelye az Árpád híd lábánál épült egyik új iroda épületbe. Nem tudom, csak feltételezem, hogy nem tulajdonosok, ha nem bérlő, pont úgy mint a MÁV a Népligetnél.

Fizetik e bérleti díjakat miközben épületek állnak üresen vagy adtak el látszólag "jó" pénzért.

telkoe 2015.07.24. 17:00:02

@altimus: Par ev ures allas siman megterul ha utana jol tudjak fejleszteni / eladni.

altimus 2015.07.24. 17:05:59

@telkoe: igy van. max parszaz millio az allagvedelem nehany ev alatt.

ugyanakkor mi a fenere lehet ezt az epuletet hasznalni? irodanak nem lehet kiadni, nagy belmagassag, oriasi kozlekedo terek, kis kihasznaltsag, nincs legkondicionalas ... szallodanak at kell epiteni, milliardokert. kereskedelmi hasznositasa nem lehetseges. forgalom, kosz, ... apartmanhaz se lesz ebbol. en speciel a lebontas mellett mas megoldast nem nagyon latok. ha lehetne bp-en magas epuletet epiteni akkor ez idealis hely lenne egy 80-100 emeletes epuletnek, de annak is erosen kerdeses a hasznosithatosaga es rentabilitasa.

nekem erosen bukonak tunik ez a project, akar benne van/volt bajnai, akar nem. megjegyeznem, hogy bajnai alkalmazott volt a wallisban es nem tulajdonos, ha jol tudom.

altimus 2015.07.24. 17:09:08

@A csapos közbeszól: igen, ez a trendi. a nagy cegek nem sajat ingatlanban gondolkodnak, inkabb berelnek. nyilvan igy eri meg jobban. cash-flow, konyveles, nyereseg, P/E. a nagy alloeszkoz allomany nem nez ki jol a reszvenyesek szemeben. nincs ezzel baj, most ez az irany, aztan majd lehet, hogy maskepp lesz. meg az allam is berel irodateruletet, noha ott all millio negyzetmeter szabadon, funkcio nelkul. go figure.

telkoe 2015.07.24. 17:15:13

@altimus: + add hozza az ingatlanadot es kb kepben vagy. Az ingatlanfejlesztes az a szakma, ami arrol szol hogy abbol csinal uzletet amiben te esetleg nem latsz fantaziat.

Bajnai keresztul-kasul ig, ig tanacstag es fb tag volt a Wallisnal.

altimus 2015.07.24. 17:19:03

@telkoe: na, majd meglatjuk mi lesz ezzel az epulettel. epeszu ember szerintem egy fillert nem kolt ra. ha maganvallalkozo lennek meg teglaarban se vettem volna meg.

bajnai wallis alkalmazott volt, nyilvan jol keresett, sokat dolgozott. hogy ehhez az ugyhoz koze volt-e fogalmam nincs. ha volt akkor legfeljebb mellenyult. nem sikerulhet minden.

vezér01 2015.07.24. 19:38:21

@altimus: Lásd Hajdu BÉt. "Nem értettünk hozzá".

A csapos közbeszól 2015.07.24. 22:59:25

@vezér01:
Az a gáz, hogy egyik kutya másik eb. Ime egy érdekesség ma találtam:
www.facebook.com/media/set/?set=oa.859354674147458&type=1

Amit meg hagy az egyik, azt elviszi a másik :(
süti beállítások módosítása