A Széll Kálmán téri fotópályázat legjobb alkotásai

2016. augusztus 03. 11:47 - Széllkalef

A Széll Kálmán tér megújulásával nem csak egy közlekedési csomópontot kapott vissza a főváros május 10-én, de egy kellemes közösségi teret is. A „Találkozzunk újra az óra alatt” című fotópályázaton arra volt kíváncsi a Budapesti Közlekedési Központ, hogy a budapesti lakosok, átutazók, vagyis a tér használói hogyan látják a megújult teret.

A felhívásra közel 300 pályázat érkezett, amelyek  különböző szemszögekből mutatják be a témát: van, akit a tér egészében, a nyüzsgő forgalommal, van, akit inkább az apró részletek, esetleg a hétköznapi, emberi jelenetek ihlettek meg.

A zsűri három díjazottja mellett a Magyar Fotóművészek Szövetsége különdíjat is osztott. A díjazott pályaművek között egyaránt megtalálhatók izgalmas, geometrikus, építészeti formák fotói, illetve szép pillanatok arról, ahogyan az emberek használatba veszik a teret, megtöltik élettel.

Az első helyezést és a szakmai különdíjat Szalatnyai István nyerte el, a második helyezett Szőnyi István, míg a harmadik Ladjánszki Máté lett. Gratulálunk nekik!

Nézzék meg galériánkat a legjobb fotókból, vagy látogassanak el augusztus 31-ig a BKK Széll Kálmán téri ügyfélközpontjába, ahol egy kiállításon tekinthetik meg a 20 legjobb pályázatot.

1 komment

A „síléces táblák” tovasiklottak – Donovaly milyen messze van?

2016. július 05. 16:33 - Széllkalef

Az egykori Moszkva, mai Széll Kálmán tér bár teljesen új, modern formát öltött, egyes ikonikus darabjai, részletei októberig a Kiscelli Múzeum falai között élnek tovább. Ilyen például a zöld óra, amely alatt annyi találkozó jött össze! Az órán kívül több olyan elem is díszítette a teret, amely a szívünkhöz nőtt. Állt a téren valaha egy kreatív síléc installáció is, amely a magyar és a környező országok kedvelt síterepeinek távolságát mutatta, és ami mellett naponta sok ezren haladtak el. De hogyan került a térre, és miért pont sílécek?

nyd_7798.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Széll Kálmán téri fotópályázat – Találkozzunk újra az óra alatt!

2016. június 29. 15:19 - Széllkalef

Az újjászületett Széll Kálmán tér számos izgalmas részlettel, építészeti megoldással szolgál. Együtt örülhetünk a megszépült, legyező alakú épületnek, az új megállóknak, a több zöldfelületnek, a nagy melegben a hűsítő vízjátéknak, és újra találkozhatunk az óra alatt is. Az átépítésnek köszönhetően már nemcsak átszaladni, hanem akár megpihenni is jó itt egy padon, a fák árnyékában. Ilyenkor lehet leginkább észrevenni a sok témát, ami az orrunk előtt hever és akár meg is örökíteni.

Most mindenképp érdemes elkapni a legjobb pillanatokat, mert a BKK a Magyar Fotóművészek Szövetségével közösen fotópályázatot hirdetett „Találkozzunk újra az óra alatt!” címmel. Ahány szem, annyi megközelítés, és most bárki nyerhet.

Készítsen képeket a Széll Kálmán térről, küldje el az szktfotopalyazat@bkk.hu e-mail-címre június 20. és július 17. között. Egy pályázó maximum 5 saját készítésű fotóval szállhat versenybe. A beküldött pályaműveket szakértői zsűri bírálja el.

Az első helyezett 1 tripodot (háromlábú állvány) és egy 1 éves MOL Bubi bérletet, a második helyezett 1 monopodot (egylábú állvány) és egy féléves MOL Bubi bérletet, a harmadik helyezett 1 lightboxot (fénysátor) és egy negyedéves MOL Bubi bérletet nyer. Sőt a Magyar Fotóművészek Szövetsége egy könyvcsomagból álló különdíjat is felajánlott.

A részletes pályázati feltételeket a bkk.hu/szellkalmanter/fotopalyazat oldalon olvashatják.

foto_kalefre.jpg

Szólj hozzá!

Buda új szívet kapott

2016. június 21. 11:00 - Széllkalef

32 ezer cserje és 16 ezer m2 térburkolat, avagy a Széll Kálmán tér felújítása számokban

Teljesen megújult a Széll Kálmán tér, 403 nap munka eredményeként Budán létrejött egy egységes arculatú, kortárs építészeti megoldásokat alkalmazó, akadálymentes, könnyű átszállási lehetőségeket biztosító közlekedési csomópont, ahol sokkal egyszerűbb tájékozódni, jobb körülmények között lehet jegyet, bérletet vásárolni. A korábbinál több zöldfelület és utcabútor várja az erre járókat, így a tér a jövőben ismét a budaiak kedvenc találkozóhelye lehet. Mi minden kellett ehhez? Mit hozott létre az elmúlt másfél évben itt dolgozó 1895 munkás?

_dsc4638.jpg

Tovább
1 komment

Ismeri Örmény Gyöngyikét? Találkozzon vele a Széll Kálmán téren!

2016. április 19. 17:07 - Széllkalef

A Széll Kálmán térről eddig senkinek sem a zöld növényzet jutott eszébe, inkább a csupasz betonfelületek. A felújítással és átalakítással azonban ez is megváltozik, hiszen sok fa, cserje és virág költözik a térre, amelyek nemcsak szépek lesznek, de napsütésben idővel hűsítő árnyat is adnak.

dsc_8668.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Az agyagbányától a fonódó villamoshálózatig

2016. április 06. 20:42 - Széllkalef

Száz éve nyoma sem volt annak a nyüzsgő forgalomnak, amellyel manapság találkozhatunk a Széll Kálmán téren. A közlekedést a lovas kocsikon kívül néhány csattogó favázas villamos és gőzmozdony jelentette. Ha még inkább visszamegyünk az időben, a térnek is nyoma vész

szkt_50s.jpg

Tovább
4 komment

Eltévedni a Széll Kálmán téren? Kizárt!

2016. március 23. 15:28 - Széllkalef

A Széll Kálmán téren több százezer utas halad keresztül naponta. Ekkora tömeg tájékoztatásához szaktudás és rutin kell, azonban a felújítással járó forgalmi változások folyamatos és naprakész helyszíni informálása a BKK utastájékoztatásért felelős szakembereit nagy kihívás elé állította.

nyd_9519.jpg

Tovább
1 komment
süti beállítások módosítása