Mára a Széll Kálmán tér ikonikus épületévé vált a metrókijáratot fedő betonlegyező. Az építmény – némileg átalakítva – a felújítás után is megmarad.

A tér régóta Buda fontos közlekedési csomópontja, melynek képe nem sokat változott az elmúlt száz évben: körben villamossínek, a tér belső része a gyalogosoké. Egyetlen jelentős átalakítást élt meg a terület az elmúlt évtizedekben: megépült a metróállomás, és vele a kijáratot borító harmonikaszerű, legyező formájú tető.

A második budapesti földalatti építésének 1950-ben láttak neki, azonban a pénzügyi és technológiai okok miatt négy év múlva felhagytak a munkálatokkal. Ebben az időszakban javában zajlott a hidegháború. A kommunista „béketábor” elszántan készült az elkerülhetetlennek vélt összecsapásra a „hanyatló nyugattal”, tehát a metróállomások tervezésekor is elsődleges szempontként szerepelt azok „hadrafoghatósága”: az állomásokat elsősorban potenciális óvóhelynek építették. Ezért a Moszkva téri metróállomás eredetileg tervezett kijárati épülete gyakorlatilag egy bunkerre hasonlított: az állomást a két méter széles betonfalak tetején lévő 2,5 méter vastag vasbeton kupola védte volna, amely – a tervezők szándéka szerint – ellenállt volna egy 500 kg-os betonromboló bombának is.

A metróépítés felfüggesztése ezt a tervet szerencsére felülírta. Az 1963-ban újrakezdett építkezést ezúttal be is fejezték. Az M2-es vonal második, Déli pályaudvar–Deák Ferenc tér közötti szakaszát 1972-ben adták át a forgalomnak. A Moszkva téri metróállomást is újratervezték: a föld alatti részeket Székely László és Czeglédi István, a felszíni épületet, a „legyezőt” Czeglédi István jegyzi.

A betonlegyező – mások szerint betonharmonika – tető megépítése nem volt egyszerű. A betonozási munkák nagy pontosságot igényeltek, hogy az élek valóban összetartsanak, ezenkívül igen nagy méretű és teherbírású állványzatot kellett összeszerelni. A héjazatot alumíniummal burkolt acéloszlopok tartották, köztük termoplán (hőszigetelt) üveg burkolta az építmény oldalát. Belül pénztárak és üzemi helyiségek kaptak helyet. Szintén betonból készült egy oldalszárny is, ahol presszó üzemelt.

Forrás: Fortepan; http://index.hu/fortepan/2015/05/23/az_epulet_amiben_betonna_kotott_a_metrobol_kiaramlo_tomeg/

Az épület kijáratát úgy helyezték el, hogy az a Postapalota és a budai hegyek irányába nézzen. Feltételezhetően azért történt így, mert eredetileg az ellenkező irányban, a Széna téren is terveztek egy kijáratot, amely azonban sosem készült el. A gyalogosforgalom biztonságos, a villamosvágányokat nem keresztező elvezetését sajnos nem tudták megoldani. Ezek miatt a tér áttervezése már a metró megépítése utáni években felmerült, sőt évtizedekig napirenden volt. A fővárosiakat eléggé megosztó legyező elbontása is több alkalommal felvetődött.

Ez végül nem történt meg, ami a Széll Kálmán téri tervpályázaton nyertes Építész Stúdió tervezője szerint jobb is így.

– Az épület meglehetősen progresszív építménynek számított különös tekintettel a vékony, törtlemezes legyező tetőfödémre. Bár nem áll műemléki vagy egyéb védelem alatt, de ez a nagyszerű mérnöki szerkezet véleményünk szerint mindenképpen megőrzendő, ezért pályázati tervünkben az épület központi elemének megtartására és újraértelmezésére tettünk javaslatot – mondta Fialovszky Tamás.

– A 70-es években készült fotón jól látszik az utaskijárati csarnok nagyvonalúsága és légiessége. Az elmúlt évtizedek átalakításaival az épület elveszítette eredeti jellegét: a csarnokot üzletekkel építették körbe, és a legyező alakú födémet is szerelt álmennyezettel takarták el. Az épület mostani átépítésekor a kijárati csarnok eredeti nagyvonalúságát állítjuk helyre, és az emeletes keresztszárny elbontásával a legyezőfödém dinamikája még jobban érvényesül majd. A jövőben az épület sokkal jobban csatlakozik a tér mozgásába, mert egy transzparens csarnok lesz üvegfalakkal, ahol egy pékség is helyet kap. Bízunk abban, hogy ez is egy olyan hely lesz, ahol rossz időben is jólesik várakozni.